 | Név: Averill Newel Llewelly |
Becenév: egyszerűen Newel (ha mégis valahogyan hívni kell) | |
Nem: férfi | |
Születési idő: 1845 (január 21.) | |
Rang: Elit katona | |
Faj: vámpír | |
Foglalkozás: Szörnyvadász | |
Szint: Északi fal | |
Család: Marlow Llewelly (apa) Marcona agyagedény készítő, gúnynevén a köcsögös bácsi. Halkszavú, dolgos Tribiumi ember, aki leginkább edényei készítésében éli ki szárnyaló fantáziáját. Azt mondják szorultak érzések, valójában képtelen bármiféle megnyilvánulás kimutatására. Egyszerűen szólva kissé sótlan, nem ambiciózus, vagy feltörekvő és leginkább kis, formás köcsögeinek él. Alexia Llewelly (anya)Anyáskodó háziasszony, beteges gyűjtőszenvedéllyel. Nem igazán foglalkozik a felsőbb réteg ügyeivel, seper, mos, főz, takarít, bevásárol és piacokon próbál férje munkáival üzletelni, hogy jusson betevő falatra, ruhaneműre, hisz ha hites urára bízná az ügyintézést… Zane Abignail Llewelly (báty – 33 éves) A család agya. Fegyverkutató és egyáltalán nem jár haza. Túlbuzgó jellemét apjától örökölte, csak egyéni kutatásaival foglalkozik. Averill lelki világához sosem fűzte érdekeltség, kapcsolatuk a szó legpontosabb értelmében semleges. Paxton Hugo Llewelly (bátty – 29 éves) Utazó, kereskedő. Pax izgága kalandor, egy percig sem tud nyugton maradni, leginkább felfedezőként lehet rá hivatkozni. Utazgat, fémedényeket árul és cserél, néha szót ejt apja köcsögeiről, hogy öregbítse a család hírnevét, ő is ritkán fordul meg a szülői házban. Gyerekként szoros barátságot ápolt öccsével, amióta Averill vámpír lett eltávolodtak egymástól. | |
Képesség Gyorsaság (1.szint) Harcok során legfőképp viharosságára támaszkodik, emberként is inkább volt gyors, ügyes, légies, mint nehézkes és erős. Vámpírként természetesen fizikai ereje is javult, harcok során mégis ügyességére és berzerker (1.szint)képességeire épít, kevésbé hatja meg a súlyosabb találat. Mutatkoznak jelek nála szélmágia használatára, de az elemekkel való bánásmódot még tanulja és főleg fegyvereit szeretné hatékonyabbá tenni vele. | Képzettség Fegyverismeret. Averill a szúrófegyverek harcosa, kardok ismerője (2.szint) A lőfegyverek iránt szelid lenézéssel viseltet. Harcművészetekben is jártasnak érzi magát, ha segédeszközeitől megfosszák, nem veszik el. (1. szint) Helyismerettel a falon túlról csak csoportjából kifolyólag rendelkezik, nincs különösebb érzéke a tájékozódáshoz, ebben sajnálatos módon teljesen átlagos, sőt hajlamos ügyet sem vetni arra merre mennek. Mivel adódtak ezzel kapcsolatban konfliktusai, a jövőben szeretne erre jobban figyelni. A fal Északi oldalán szolgál, ezért ezt a szakaszt ismeri a legjobban, de járt már a felső szintek utcáin is. A Tribiumot viszont ismeri, mert ott nőtt fel (3. szint) |
Külső jellemzés Szellővonásai porcelános lágysággal, költői érzékiséggel emelik ki andalító, könnyed vonalait. Bőre selymes, halottfehér. Szemei mandulavágásúak, természetesen jégkékek, éhségétől függően vörösödnek. Ha sokáig nem vadászik csillognak mint két pici rubintkő. Ajka középtelt, halványmályva, ritkán mosolyog, ám akkor valóban átszellemülten, szélesen, jelentőségteljesen teszi, ilyenkor buján feszül szája a csontfehér, fajából kifolyólag éles fogakra. Haja hosszú, túlfekete, az embernek néha az a röpke benyomása már-már kékes. Kiengedve jobb szereti, de bevetéseknél lófarokba köti, hisz a dús tincsek hajlamosak szemébe szemtelenkedni. Averill száznyolcvanhat centiméternyi, karcsú, szálkás, izmos teremtés, külső lágyságai ellenére fellépése nem teszi antikatonás cicabogárrá, bár ha az ember hirtelen ismeri meg és von le csuklóból következtetéseket, bizonyára cikizni fogja. Egy ilyen kis cérnamiki hogy lehet katona? A látszat ellenére minden testi tulajdonsága adott, hogy gyors és elsöprő legyen, kifejezetten fárassza, ha letörékenykézik, vagy ráfújnak vajon meginog-e. | Belső jellemzés Averill nem használja az Averill nevet, aki a katonaságban tudni véli kilétét, s a harcmezőn kívül gondol vele az a Newelt ismeri. Már ha akad olyan szituáció, hogy ez egészen véletlenül kiderüljön, merthogy Newel, vagy Averill nem szívesen keveri a munkát zéró magánéletével. Az éhség állandó feszült készenlétben tartja, rengeteg idejét elveszi maga a munka, táplálkozás, falon való éjszakai szolgálatok, járőrözés, szörnyek elleni vonulás, a nassolások, valamint önképzése. Nagyon sokat változott, amióta vámpír lett, faja rengeteg módosítást eszközölt személyiségén. Averill egy roppant éles humorú, ironikus, de szórakoztató anyucikakedvenc utolsó gyermek volt, ám maga a gyilkolás, a katonai teendők mára nehezebben hoznak ki belőle csípős, vagy életrevalóbb megnyilvánulásokat. Zsörtölődős, lényegre törő kommunikációja arra enged következtetni, neki semmi sem elég jó (ami valóban így van) minden lefárassza, fásulttá teszi, untatja. Ha nem harcol, abszurd módon igyekszik a lehető legkevesebbet mozogni, s elsősorban ennek köszönhető, hogy képes kellemetlen meglepetéseket okozni a harctéren, mert akciókban meglepően ügyes. A feladatát megcsinálja, tarolásban, szörnyölésben, vérivásban kiemelkedően hatékony. Ritkán van ingerenciája társaságra, ám ha mégis, kellemes vitapartnerre talál benne a másik, noha általában fáradt, a végtelenségig lusta, intelligens módon bunkó, sokszor sértő, tüskés. Nem szeret hízelegni, vagy dicsérni, a jót is ritkán veszi észre, az emberbe inkább beleköt, mintha az jobban szórakoztatná. Fölénnyel teszi, mintha mindig lenne rá garanciája, hogy túléli. Valószínűleg ezzel a kérdéssel nem igazán foglalkozik, ezért olykor messzemenően pofátlan. Nehezen kötődik, egyszerűen kényelmetlen neki mások irányába mozdulni. Sok fontos kérdés egyszerűen nem érdekli és fárasztó számára, ez utóbbi szót szereti ismételgetni. Érdekes, hogy ezzel ellentétben az éhség nála valóban csodákra képes, hiszen olyankor végletesen aktív lesz, mintha életösztönt pumpáltak volna belé. Nem körülményeskedik a dolgok felett, nekik megy, mintha tornádó fújta volna el tunyaságát. Borzasztóan zavarja, ha valami nincs a helyén, de ezek általában furcsa, abszurd apróságok. Egy kiálló hajtincs, valaminek a kunkori vége, amihez kényszeresen hozzá kell érnie, hogy megigazítsa. Ez a késztetése nagyon zavarja, de képtelen leküzdeni, egyszerűen odanyúl, megfogja, kisimítja, ha valami gyűrött. Lusta életmódjával ez is tökéletes ellentétben áll, ugyanis kínos rendet tart maga körül, ha elmozdul egy kép azonnal megigazítja, amint borul az általa rendszernek tartott rend, meg kell oldania, különben begolyózik. Érdekes, hogy ez nem mindig jelenik meg nála, hirtelen semmiből semmi tűnik fel a kényszerképzet, valami törött, csorba, vagy nem illik a közegbe és azt ki kell javítania. Van, hogy ez napokig elő sem jön nála, a köpenyét az ajtóba hajítja és nem zavarja, míg aztán hirtelen bele nem áll az agyába a görcs és megy mindent lére vasalni. Erről a beteges hiperkorrekciós betegségéről kevesen tudnak, s csak azután jelent meg nála, hogy átváltozott. |
Előtörténet
Édesanyám!
Fogalmam sincs akarom-e látni. Túl sok mindenben változott ahhoz képest, akinek ismertem. Tudod, jól elvoltam vele, mivel Zane okoskodó pofájával sosem tudtam mit kezdeni. Azért Avet nem akartam rögtön akartam vízbefolytani. Egy idő után meguntam, hogy baba és csak bőg, de mikor megtanult járni és először elindult utánam, sőt az első szava, váltig állítom mind a mai napig az volt… Pax, mi tagadás belopta magát a szívembe. Először megtanítottam bújócskázni, akkor még gyatra kölyökként halványan reménykedtem – talán elveszik, aztán beletörődtem, hogy ő ebben kicsit sem tehetséges és inkább fogócskáztunk. Hét éves koráig mindig én nyertem, akkorra pedig egyszerűen megkedveltük egymást. Tudod ő inkább volt olyan mint én, a srácos dolgokat rendesen meg tudtuk élni Tribiumi csóró patakpartokon, erdők peremén kószálva, háztetőkön. Hidd el anya, ez akkor nagyon menő volt. Nehéz volt azt látni mennyire közkedvelt, az édes közbevetéseit, vagy okos aranyköpéseit, hogy iszod minden kis morranását, hogy apa a bajsza alatt néha elmosolyodik. Még akkor sem verte el, amikor eltörte a nádszálas köcsögöt, pedig én hogy kikaptam a marharépás miatt… A halálos ágyán utalni fogok rá, hogy méltatlan kivételezett. Mert tudod most rettentő haragos vagyok Avera, rá tudnám borítani az egész családi kincstárat, a fején táncolni, ahogy ezt a levelet írom balom pofonért sír, egy nyakleves után vonyít, ami neki már meg se kottyanna. Azt sem tudom hogy néz ki… Sokszor elképzeltem, mert öt éve láttam, most huszonöt, de nem hiszem, hogy öregedett, vagy változott volna. Ave valahogy nem örökölte a vastag orrnyerged, sem apa kiálló állkapcsát mint én, szívesen küldeném génvizsgálatra, mond, biztos, hogy a te fiad? Hülyeség…mert a haja tipikus Llewelly, ugyan olyan madárcsontozatú mint a nagyapám és olyan helyes mint a nagymamám. Emlékszem, még nyolc évesen is akadt, hogy lánynak nézték, télen, lökött ruháink voltak, rajta minden lógott mert tőlem és Zanetől kapta meg, feslett szét a térdén mindig mindene és ha zsebpénzhez jutottunk, inkább cukorkát vett belőle. Szakadt egy veréb volt, próbáltam mindig megvédeni, mégis ő húzott be először Malac Manfrednak, amikor bemártott a kémiatanárnál, így szerepet cseréltünk, sokszor volt ő az idős és követtem én, a szamár. Nem zavarta a csúf szó, a kölykök le is szoktak róla, megtanulta jól kezelni, humorral és később már a társaságát lesték. Mint ti… egy, két jó válasz és a tenyeréből ettetek. Senkit nem érdekelt mennyire szemtelen. Bennünket hidegen hagyott a tanulás, nem úgy mint a bátyánkat, lefutottuk a kötelező köröket és rohantunk kalandozni, felfedezni a világot, császkálni, mászkálni vacsoraidőig. Nem is hittük, soha egy percig se hogy valaha is sokra visszük. Én már kamaszodtam, barokkosan áradoztam neki a terveimről, útjaimról, azt furán vette, mintha Zane lennék egy kicsit, azt mondta tudományoskodom. Tizenéveimre jobban lekötött az iskola, vagy inkább tudásvágy. Ez a csellengő élet illik hozzám most is, de már egyre kevesebb az írni és látnivalóm. Nem tudom mihez fogok kezdeni, de erről majd később mama, jó? Averillt nem érdekelte a jövő, napról napra élt, azt hiszem tartalmas és színes gyerekkort tudhat maga mögött, sok mindent kipróbált. Averill múltbéli szelleme megölne, ha ezt mind részletezném, úgyhogy nem teszem. A mostani Ave pedig…nem tudom milyen. Érdekli-e, emlékszik-e egyáltalán, vagy foglalkozik-e velünk gondolatban. Merthogy neked nem ír, arról tudnék. Nagyon aktívnak mutatta magát, habzsolt, én komolyodtam, ő szélesíteni akarta tapasztalatai tárházát, de azért egymásra időt mindig szakítottunk. Én sokat hadováltam kusza terveimről, elképzeléseimről a falon túli borzalmakról, politikáról, nemesekről… Úgy tűnt őt nem érdekli. Az iskola végeztével elhivatott voltam, buzgó, rengeteg térképet mutattam neki, pontról pontra kijelöltem milyen útszakaszokat akarok felfedezni, azt is vázoltam hogyan, már tudtam mit viszek magammal… Ave nem volt elragadtatva, megszokott, szeretett, ki tudja… Láttam rajta, hogy nem lelkesedik velem és egyre inkább rágódik valamin. Mielőtt elmentem kinyögte mi az, éppen én késztettem hosszas töprengésre. Szerinte vinnünk kéne valamire Zanetől függetlenül. Benne nem hitt mert még tanult, akkor is, de eredményt nem produkált, csak fegyverekről hadovált, de azokkal rengetegen foglalkoznak. Nem tudtam mit képzelt ezt meg is kérdeztem akkor, de egyértelmű választ nem adott. Kezdeni akart valamit az életével és szerintem, bár ezt sosem mondta ki, valamiféleképp méltóvá akart válni az őt körülvevő elismerésre. Látta apa mindennapi köcsögéletét a tribiumi tapasztalatszerzés után ott állt egy semmire se jó, használhatatlan tudással a zéró késztetéssel, hogy Zane nyomán továbbtanuljon, még én sem motiváltam, hozzám vágta, hogy hosszútávon se célt, se megbecsülést nem érek a kószálásaimmal. Nem értettem, azt hittem a pillanatnak él, akkor volt első, legnagyobb vitánk. Hezitált és közölte, már kiélte a pillanatokat, egyre többet gondolkodik a jövőn. Akkor először és utoljára tűnt bizonytalannak. A te leveledből tudtam meg, hogy nagyon furcsán viselkedik, rohantam haza hozzá végső búcsút venni. Akkor árulta el nekem, hogy jelentkezik katonának, vámpír akar lenni. Megdöbbentett, teljesen kiakasztott, viszont lebeszélni nem tudtam. Először azt kérte neked ne mondjam el, aztán habozott, lazán vállatvont és közölte, ha sokáig nem jelentkezne, például 5 évig téged is is tájékoztassalak miért nem teszi. Tisztában voltam vele, hogy sosem lesz többé ugyanolyan…később erről a saját szememmel győződtem meg. Az az Averill, akit te ismertél megszűnt emberként létezni, halott és nem is tudja, a kis ostoba, hogy mióta kutyának állt, szörnyvért szívni távolról figyelem ingatag lépéseit. Igen anyám, látszólag a öcsém jól van, elit lett, felküzdötte magát abba a bizonyos pozícióba és ott unatkozik, mintha nem lenne neki elég semmi… Néha azt hiszem utálja magát, erre nem utalnak külső körülmények, csak érzem. Túlszentimentalizálom, bizonyára, de mama hát a te jó, Ave fiad saját két szememmel láttam micsoda szörnyeteggé válik, ha fenevadak vérét szopja! Ráadásul, talán nem kéne szíved törnöm vele, de fertőzöttekkel is szívesen közösködik, úgy hallottam, bevallom láttam olyankor nem tud magáról, teljesen megváltozik. Nappal az ország unott ölebe, éjjel kegyetlen vadász, valami buta körforgásba került? Ahogy napról napra a távolból figyelem öcsémet, újra meg újra felvetődik bennem hogy tehette ezt magával és anya, miért???
Ölel fiad: Paxton