A mai napra szerveztem találkozót Claude CagnesSurMer-rel. Emlékszem, amikor néhány éve elkezdtem olvasni a könyveit és verses köteteit, majd levelezni kezdtem vele. Úgy gondoltam egy művésznek szüksége lehet egy mecénásra, de Mr. Green viselkedése elutasította ezt. Késve érkezett, rendezetlen külsővel, s bájcsevegéssel ütöttük el az időt. De éreztem kételkedését az ajánlatommal kapcsolatban, s mikor láttam hajthatatlanságát, szórakozni kezdtem rajta. Calaude CagnesSurMer magabiztos és öntudatos férfi, így először a magába vetett hitét rendítettem meg, miután véletlennek álcázva rám borította az italomat. Viselkedését felháborítónak tartottam, de nem is szabadott volna másra számítanom, egy ilyen rossz hírű írótól. Mint ezután kiderült egy kihalt teremben, azt feltételezi, hogy valami hátsó szándékkal ajánlom fel neki segítségemet, holott nem szándékoztam őt elárulni. Én támogatást ajánlottam fel neki egy neves nemesi családtól, ő pedig orvul megvádolt engem. De nem vagyok sértődékeny sem erőszakos, így nem erőltettem a dolgot, inkább mókázásra adtam a fejem. Vágyat bocsátottam rá, ami hatott is, de ebben a pillanatban nyitottak ránk, mondhatni szerencsésen. Kétségbeesetten előadtam a pincérnek a problémámat, miszerint ez a modortalan polgár illetlenül viselkedett velem szemben. Persze kinek is hinnének inkább, egy nemes hölgynek, vagy egy rossz hírű írónak? De Mr Green hozzászólása a dologhoz sem maradt el. Úgy érzem lesz még szerencsénk egymáshoz.