 | Név: Lady Flora Fabledor Beatrich Memento |
Becenév: A jégkirálynő | |
Nem: Nő | |
Születési idő: 1849 Október 29 | |
Rang: Nemes | |
Faj: Cyborg | |
Foglalkozás: Illegálisan Mechanikus beültetések specialistája, orvos, Sebész | |
Szint: Eritrium | |
Család: Ős: Igor Fabledor Raszputyin MementoÉdesanyja: Morgana Fabledor Arturia Memento Édesapja: Percival Fabledor Vince Memento Ikertestvér (fiú): Lupin Fabledor Oswald Memento | |
Képesség - Átlátja a szerkezeteket és a gépeket ha csak a rájuk néz, valahogy ismeri a tárgyak működési elvét, s így akár össze is tud szerelni dolgokat. 1-es szint - Érzékeli a közelben lévők érzéseit, gondolataik foszlányait 1-es szint - Cyborgként a csontjai gépesítettek, s folyékony hidrogén folyik rajtuk keresztül, amit az ujjain keresztül képes kibocsájtani, komoly égési sérüléseket okozva ezzel. 3-as szintű fejlesztés | Képzettség Orvoslás 1. szint Mechanika 2. szint Helyismeret: Esquinium 1-es szint Eritrium 1-es szint Tribium 1-es szint (egyiket sem ismeri túl jól, ám azért elevickél a helyszínek között) |
Külső jellemzés Fiatal, csinos, szemrevaló huszonegy éves leányzó. Haja narancs s arany keverékében pompázik s lófarokba van kötve, ajka széles, húsos. Pillája nagy, írisze fehér, akár a hó. Arcán általában kedves mosoly ül, ám szemei élettelenek. Érintése borzasztóan hideg. Általában valami élénk színűre, például narancsra vagy zöldre festett férfi zakóban s cilinderben jelenik meg. Szoknyát szinte sose hord, nadrágpárti. Imádja a mechanikát és a fogaskerekeket, így előszeretettel rejt kis szerkentyűket kosztümébe, akár az élet megkönnyítése, akár csak önvédelem céljából. | Belső jellemzés Imád mosolyogni, s mindig mindenkivel kedves, kivétel azok akik folyton szomorkodnak. Azokat a semminél is kevesebbre tartja. Hirtelen haragú, agresszív, mindig a saját feje után megy, ám mindig helyén van a szíve s mindig megtalálja a módját, hogy a legkevesebb halott áldozattal megoldja az adott problémát. (habár a tanulmányai oltárán letett már pár áldozatot). Nem sokan bírják elviselni huzamosabb ideig. Alapvetően jó, nem akar ártani senkinek, még ha ez nem is mindig sikerül. A legrongyosabb senkiházival is elképesztően udvarias, mindig megválogatja a szavait, és még a közvetlen barátait sem tegezi soha. Modora mindig fensőbbrendűséget, enyhe lenézést mutat a világ felé, amit sokan nem vesznek jó szemel, ám ő magát nem igazán érdeklik a társadalmi különbségek, kivétel ha őt magát érintik. ha valaki megsérti, azt gondolkodás nélkül képes megölni. |
Előtörténet
Üdvözletem azon szerencsétlen léleknek, akinek kezébe kerül eme kis memoár életem eddigi rövid katyvaszának alakulásáról.
Ám mielőtt belekezdenék önnön történetem regélésébe hadd meséljem el a Memento família saját kis mitológiáját.
Az ember egy ostoba, gyarló, tékozló létforma, s családom sokaknál jobban tudta ezt. Mi voltunk a félisten sokáig, hisz orvosok voltunk, kik az életet adták, a rémekkel szemben kik rettegéssel töltötték meg mindig is a sötétet. Ám egy nap csillagunk elhalványult az igaz úrnak köszönhetően, ki alászállt birodalmából s felhúzta eme falakat, mely örökre megváltoztatták sorsunk folyását.
Őseimet nem zavarta a dolog s mindenben próbáltak segíteni az Uralkodónak, még ha ő észre se vette a szorgoskodást, amint az ő nevében s kegyében tovább gyógyították az embereket.
Előtte is s aztán is az egyik leghatalmasabb gyógyító klánná váltunk s az emberek szerettek minket, mi voltunk az úgynevezett Életadók.
Majd eljött az idő, s a hely kezdett szűkössé válni, s azért, hogy másoknak jobb legyen visszavettünk a fényűzésből, a rangból, s ténylegesen az élet szeretetének, a gyógyításnak szenteltük létünket. Mígnem eljött az Uralkodó megjelenésének 70. esztendeje, s elkezdődött a romlás.
Igor Fabledor Raszputyin Memento, családunk legismertebb és leghíresebb tagja, a köz barátja ki kivívta több százak megbecsülését, örömmel figyelte, amint a hét bölcs elfoglalja méltó helyét az uralkodó mellett. Szinte mindet ismerte, mindet a barátjának tartotta. Ezért is hívták sokan úgy, a nyolcadik tanácstag, Igor az életadó. Ám azt ő maga is tudta, ez csak szóbeszéd, ám tisztelete így is még magasabbra hágott. Ez volt családunk aranykora, s bukásának kezdete egyben.
A rangbeli különbség egyre jobban látszott, s ősömmel is történt valami. Egyre több időt töltött a hetekkel, ám nem mint a társuk. Lassan egyfajta alárendelt, szolga lett, aki csillogó szemekkel várta urai kívánságait. Családunk ezután elzüllött, ám a köz szemében dicsőségben úszott. Mi lettünk az egyik legmagasabb rangú család, ám valójában csak a fényesre nyalt hátsókon fityegtünk, minden tisztesség és rend nélkül. A Régi gyógyítói múlt kiveszett a fejekből, s egy őrülten tékozló, beteges egoizmussal megáldott família lett a miénk, mely megveti a köznép minden formáját. Csupán a hét Tanácsos s az uralkodó állt felettünk. Hála istennek Igor jegyzetei, még gerinces időszakából megmaradt az utókornak, ám siralmas mennyi minden veszett kárba.
Rajtunk kívül még volt pár család, ki hasonló sorsra jutott, egykor fényesek, diadalmasak voltak, ám lassan csupán elkényeztetetten tespedő majmok sokasága lett. Arra voltak, voltunk jók, hogy a hetek gyermekeivel párosodva Nemes vérű generációk sorát hozzák létre. Amíg el nem fogytunk, és elkezdődött a belterjesség, melyről oly kevesen tudnak, s melybe belegondolni is borzalmas...
A családok lassan olyan szinten összekutyulódtak, hogy meg sem lehet mondani, ki kinek a tényleges rokona, ám az biztos, hogy ereimben jócskán folyik a Tanácsosok véréből. Hogy ez jó, vagy rossz, arról fogalmam sincs.
Családommal mi vagyunk az utolsók, akik még viselik a Memento nevet,
Nos, ennek a gusztustalan belterjességnek vagyok a kevés normálisan sikerült egyede Lady Flora Fabledor Beatrich Memento, ám unom a teljes nevem, szóval a Flora tökéletesen megteszi. 1849 Októberének végén láttam meg a napvilágot Esquinium mesébe illő, az én szememben gyalázatosan naiv, s hazug világában. Nagy gonddal ápoltak születésemkor, egy ifjú nemes leány, s mily bizarr lehetett, mikor édesanyám ikertestvéremmel együtt ölelő karjába vett gerincem egyszer csak összeroppant. Másodpercei volta az orvosnak a gyógyításra, s végül a technika s a gőz erejével túléltem, ám akkor már tudni lehetett, hogy rendellenes vagyok, a csontom akár a porcelán. Éppen emiatt burokban éltem, még a széltől is óvtak, s próbáltak minél finomabb, elragadóbb női egyeddé formálni bizarr társadalmunkban, hogy netalán a jövőben a hetek egyik tagjának ágyasaként utódommal visszaállítsuk a Mementók nagyságát. Már akkor undorodtam a gondolattól. A burokban csak olvastam, politikát, művészeteket, reáltudományokat, mindent tanultam, ám csak két dolog kötött le igazán. A mechanika és a horror. Továbbá valahogy mindig is átláttam a dolgok szerkezetét, ám csak tizenévesen jöttem rá, hogy ez adottság, egyfajta képesség, ami számomra egyedi, nem úgy mint az érzelmek s érzések érzékelése, mely a legtöbb nemesnél oly gyakori. Hm, ez vajon mitől lehet? Ki tudja..
Ekkoriban találtam meg ősöm írásait az orvoslásról, s ledöbbentett annak letisztult eleganciája, s hónapokon keresztül tanulmányoztam írását. Szüleim eleinte ellenezték, hogy ily alsóbbrendű dolgokat tanulmányozzak, ám mikor látták, hogy nem sok esélyük van ellenem feladták. Ekkor jött össze a három szenvedélyem. A horror, a vér látványának imádata, a mechanikai érzékem, nem is, képességem, amivel egyetlen érintéssel, sőt akár a képzeletemmel hibátlanul átlátom a gépek felépítését, és az orvosi tudásom. Tizenkét éves voltam, mikor tulajdon lábamon felvágtam a húst, vigyázva, s a gyenge, addigra már milliószor szilánkosra tört, s begyógyulni szinte képtelen csontot kiműtöttem, s az előre legyártott, gőzzel működő végtagot tettem a helyére. Nem működött…
Ez így leírva milyen egyszerűen hangzik, ám mindez abba került, hogy majdnem meghaltam vérveszteségben, elkaptam valamiféle fertőzést, s lebénultam három évre. Nos, igazából még éleztem is, hisz lábaimat saját kis műtőasztalnak képzeltem, s annyiszor megpróbáltam, hogy az már ijesztő, miközben a művégtagomat is folyamatosan fejlesztettem. Rájöttem, hogy a gőz nem elég hatékony ennél a procedúránál és több havi kísérletezés után, folyékony hidrogénnel cseréltem le. Tizenöt éves koromra már a fél testem átalakítottam, sőt képes voltam a hidrogént fegyverként is alkalmazni. Tizenhat évesen már el is nyertem az első tudományos díjamat. Ekkoriban kezdett kialakulni bennem jelenlegi gondolkodásom, s ekkoriban vettem észre a szennyet ami körülöttem folyt végig egész életemben…
Meguntam.
Egyre inkább átalakítottam magam, a végső simítást, vagyis a koponyám s a testem csontjainak tényleges robotizálását pedig egy igazi profira bíztam, amire a vagyonom egy jelentős része ráment. S amit a család többi tagja nem is tudott sokáig. Az általam tervezett csontozat remekül működik a mai napig, s amikor enyhén fáj, könnyedén hozzá tudok toldani néhány kiegészítőt, hogy a testem növekedésének is megfeleljen. A Folyékony hidrogén miatt a testem viszont furcsa elváltozásokat produkált. Leglátványosabb az, hogy a bőröm hófehér, néhol talán enyhén kékes tónusú, még a legnagyobb melegben is látni a leheletem, ami jeges, s maga a bőröm tapintása is, akár egy hulláé.
Nos valójában csöppet sem zavar a dolog, se akkor, se most. A belső szerveim viszont tökéletesen elvannak, egyfajta beépített hő kamrákban. amik benntartják a meleget. Ínszalagjaimat is le kellett cserélni, mert szétfagyott a vérem, s összeroncsolta testem. Az egész rendszerem élhetővé tétele, körülbelül tavaly, vagyis létem huszadik esztendejében lett megejtve. De kicsit előre haladtam.
Tizenhat felé közeledve, már másképp szemléltem a világot, akkoriban még tolókocsis, önnön hibájából lebénult gyermekként éltem, akit mindenhová cipeltek. Egy gyönyörű ékszer voltam, egy baba, akit örömmel mutogattak a bálokon a magas rangú ifjaknak, akiknek tetszett a kiszolgáltatottságom. Soha egy újjal nem ért hozzám senki, valahogy mindig megtaláltam a megfelelő szavakat, mely félelembe kergette a szíveket, mindig tudtam hova támadjak, s a hatás sose maradt el. Ezért kaptam a "Jégkirálynő" becenevet is.
Ahogy figyeltem eme gazdag kompániákat, annál inkább lenéztem őket. Hiányzott belőlük a tényleges elegancia, az arisztokratikus báj, egyszerűen szántam őket. Ekkoriban fordítottam tekintetemet a szegényebb rétegek felé s lenyűgözött, amit ott láttam. Mikor először tényleges cyborggá lettem lábaimnak hála, leszöktem az alsóbb szintekre, szépen fokozatosan, s lenyűgözött amit ott láttam.
Embereket láttam, akik a nehézségek ellenére küzdenek egy lehetséges szebb jövőért. Ez tetszett. A küzdelem melyet nem ismerhet az ki odafent a szájába kap mindent.
Tetszett ez a mentalitás, s ugyan itt is volt sötétség, nem is kicsi, még az is szimpatikus volt. Sőt, lassan benyelt.
Megtaláltam több járatot, mely egyre mélyebbre vezet, sőt saját útvonalakat csináltam, azzal hogy lefagyasztottam majd összetörtem a falakat, mennyezeteket.
Elbűvölt ez egész város hihetetlen labirintusa. Lehetetlen teljesen kiismerni eme komplexumot…
Volt, hogy napokra eltűntem s az alsóvárosokat tanulmányoztam volt, hogy bűnbandákba botlottam, s bizony gyakran sikerült barátságot kötnöm velük. A gyilkosság sem áll távol tőlem. Kielégíthetetlen tudásszomjam a az orvoslásról, bizony nem volt kielégíthető a könyvek s a saját testem tanulmányozásával.
Tribium az egyik kedvenc városrészem, itt könnyű az árnyak között maradni. Könnyű oly bűnösöket találni, mely csak halált hoz a társadalomra. Könnyű őket kifigyelni, majd különböző mérgekkel, bolti szerekkel megbénítani.
Hány sötét lelkű férfit és nőt boncoltam fel élve, roncsoltam össze, majd tanulmányozásuk után próbáltam meggyógyítani?
Nem tudom.
Hány ember halt bele? Majdnem az összes, ám annyira nem izgatott. Most se. Aki szemét az szemét marad holtában is. Nem éri meg agyalni rajta.
A holtakat a katonaság bizarr egységeinél hagytam titokban. Csupán a jeges légkör, ami utánam maradt, volt bárminemű nyoma a bűnözők gyilkolójának. Fogalmam sincs, mennyit foglalkoznak az ügyemmel, annyira nem is izgat.
Közben persze a jó pofizás megy ezerrel odafent, járok a bálokba, s nő létem ellenére kapcsolatok terén próbálom egyre fentebb vinni magam a ranglétrán.
A célom felkerülni az elitek elitjébe, s onnan is megszemlélni a várost. Közben persze odalent is folyik az élet, hallottam pletykákat az ellenállásról, ott is érdekes lehet körülnézni…
Hogy az ikertestvéremmel mi van? Róla nem akarok beszélni…