 | Név: Abelionni Abichayil Iah'Haimoneinion |
Becenév: Abel, A Nép Nemese, A Holdrózsa őre | |
Nem: férfi | |
Születési idő: 1840 | |
Rang: polgár | |
Faj: kevert fajú: elsődleges kiborg, másodlagos fertőzöttség | |
Foglalkozás: Kutató, fejlesztő, mechanikus szerkezeteket talál fel és tökéletesít. Jobbára egyedül dolgozik, egyedi megrendelésekre, de felkérés esetén csapatban is állást vállal. Nem ritka, hogy a bányaszintre hívják, ha egyedi megoldásra van szükség egy beomló bányajárat tehermentesítésére, vagy éppen a csillék hatékonyságán kell javítani. Sérült kiborgok is bizalommal fordulhatnak hozzá, vagy rossz minőségű beültetéseket használók, ezerszer is újrafoltozza őket, ha lehetséges, és a toldásokhoz is elég biztos a keze. | |
Szint: Tribium | |
Család: Gaddiyel [...] Iah'Haimoneinion - a Haimon Gőzgép fejlesztő vállalat feje, dúsgazdag polgár, elismert elitista kiborg, a nem büszke apa (62 éves) Cairistíona [...] Iah'Haimoneinion - egykor legendásan szép asszony, állítólag egy Hetek-családtag szeretője volt, titkos gyermekről pusmognak, a csalódott anya (57 éves) Amaryllis [...] Iah'Haimoneinion - a Holdnővér, gyönyörű nő, akit egy üvegkoporsó tart öntudatlan, fertőzött életben (32 éves) Syridean [...] Iah'Haimoneinion - törtető ambiciózus, irigy kisöccs, a nemesi házak lányainak származása ellenére megbecsült udvarlója, a család csillaga, a Haimon Gőzgép fejlesztő vállalat örököse és alelnöke, tehetséges technokrata kiborg(22 éves) | |
Képesség Kiborg képesség: 2.szintű fejlesztés - kiborg szem: Tönkrement bal szemgolyója helyére került ezt az implantátum. Finom orvosi technológia köti össze a csonka látóidegeket a szerkezet biztos, koponyába rögzített nemesfém alkatrészeihez, ami egy masszív alapot, kapcsolódási pontot ad a kivethető, cserélhető, változtatható lényegi elemeknek. A legfinomabb optikai, elektronikai, mikrohidraulikai fejlesztéseknek köszönhetően mechanikus szemével nem csak látni képes, de legrosszabb fényviszonyok között is biztosan tájékozódik, csak egy apró pöcök eltekerésével állíthatja a csiszolt lencséket olyanná, hogy egy macska szemének prizmaszerkezetét utánozva hőképet adjanak a körülvevő világról. Nagyítani vagy éppen kicsinyíteni, a perspektívák lehetőségének csak a lencsék csiszolhatósága szabhat gátat. A szerkezet még egy hasznos tulajdonsággal bír, rövid, néma, színtelen, pár perces kép rögzítésére is alkalmas (az 1800-as évek végének fejlődő filmtechnológiáját alapul véve). Amikor filmez halkan kattog a szeme (tényleg halkan), amikor pedig fókuszt vált, vagy éppen lencséket úgy enyhe sziszegés hallható belőle, de csak a legközelebb állók érzékelik ezt. Vízben a szerkezet nem működik, a mozgó alkatrészeit jobb kivenni és egy vízhatlan kupakkal zárni az érzékeny belső részeket, mert némi feszültség kicsaphat belőle. Esős időben használható. Alváshoz is ki kell venni, mert lekapcsolni ezt a tekintetet nem lehet, az idegeknek és az agynak pedig szüksége van néha pihenésre. Szándékában áll tovább fejleszteni a testét. Fertőzött képesség: 1. szint - repülés 1. szint - regeneráció | Képzettség 1. szint - járművezetés - saját fejlesztésű lépegető gépek, amik néha cserbenhagyják, úgyhogy kerekeket is szerelt rájuk, szükség esetén pórázon húzhatóak 1. szint - élettan - biológiai kísérletek, gőz, fém-hús összeolvasztás, gőz alapú élő szervezetek, minden érdekli 1. szint - magas technológia - vagy inkább mechanika? nem tudtam dönteni, szinte zseni abban, amit csinál, mintha a tervrajzok beszélnének hozzá (ő biztos, hogy beszél hozzájuk!) és új ötletekkel látnák el. ~ 2. szint - helyismeret - Tribium 1. szint - helyismeret - Eritrium |
Külső jellemzés 176 centi magas, ám rendkívül jó testalkatú fiatal férfi. A vállai szélesek, csípője keskeny, a háta egyenes, a combjai hosszúak, az alkata nyúlánk. Csak mérsékelten izmos az életmódjából kifolyólag, de a teste sokkal többet is elbírna, mint amennyire használja. A kézfeje hosszú és finom, ami nem csak a megrendelők nagy örömére biztos a munkában, de játékos és ügyes alkalmi szeretőinek a kedvéért. A testének egyetlen szépséghibája, hogy néhány éve a gerinccsigolyáinak nyúlványai vastagodnak és erősödnek, mintha torz taréjsor akarna kialakulni a bőre alatt. Néha nagy fájdalmakat okoz ez neki, de tudatmódosítókkal leküzdi a görcsben jelentkező torzulás-rohamokat. Időként pikkelyek futják be az alkarját, de amíg zsengék leborotválhatóak simán, így a karjai jóformán szőrtelen. Mindezen nagyszerűen testen egy gyönyörű fej ül. Kisfiús bája nem mutatja valós korát, bár meglehet, a fertőzéskor a vérébe került gyógyító képesség lassítja az öregedését is, vagy csak konzerválja a vonásait arra, hogy fiatal, de esztétikus halott legyen egy napon. Keskeny arca szabályos, az álla hegyes, a szája már-már nőiesen érzéki rajzolatú, nagy szemei zöldes színűek, már egyáltalán nem drágakő-ragyogásúak, inkább zavaros fényűek. Haja és szőrzetei természetes aranyszínűek, félhosszú tincseit rendezetlenül hordja. A ruhái általában nagyon feltűnőek. Hatalmas öröksége révén megengedheti magának, hogy a polgári, nemesi divatot kövesse, így a középréteg szintén egyszerűen csak Nemesnek csúfolják, ám ő ezt a titulust szívesen viseli, minden lehetséges módon rá is játszik erre. Drága és finom holmik, elegáns vagy éppen nevetséges kiegészítők, igazán piperkőc megjelenésű, ha az utcán jár. | Belső jellemzés Megátalkodott szörnyeteg. Odaadó szerető. Hiú városfi. Elszállt tudós. Magába forduló költő. Önző egoista. Áldozatos öccs. Annyi arca van, amennyire nincsenek barátai, holott nagy szüksége volna bárkire, aki keresztültöri magát nárcisztikus burkán, és elhozza számára az összetartozás melegét, a megbecsülés és tisztelet olyan bensőséges fajtáját, amit nem magától értetődően kap meg a munkája révén a gyengébbnek tartott másoktól, hanem egy egyenrangú féltől, aki úgy is elismeri, hogy ismeri. A fejébe zárkózva él, ennek megfelelően kompenzál arroganciával és hivalkodással. Egyáltalán nem esik nehezére másokkal kommunikálni, intelligens és talán még kiderülhetne róla, hogy jó humorú, ám gyakran egyáltalán nincs kedve az alantasok tömegéhez, így a műhelyébe zárkózva annak szenteli magát, hogy valami nagyot alkosson, amiért bezsebelhet némi elismerést. Kvázi energiavámpír, ez élteti, percnyi figyelem a jó munka végett, csodálat és lelkesedés, ami feltölti végtelen hiúságának elemeit. Ha nem kap ebből eleget hajlamos a melankóliára, a depresszióra, az összeomlásra, hisztérikus rohamokra. Szuicid gondolatai csak azért nincsenek, mert minden kétely ellenére imádja önmagát, akkor is, ha éppen képtelen bármi iránt lelkesedést mutatni. Csapongó figyelmét jó periódusban bármi megragadhatja, közönyös állapotában pedig akár a szeme láttára is haldokolhat a kedvenc örömfiúja vagy örömlánya, akkor sem nyújtaná a kisujját sem, hogy megmenekítse, még ha utólag ezt a veszteséget szerfelett bánná is. Fogékony a mély filozófiákra, amíg nem túl mélyek, mert akkor óhatatlanul továbblebben a figyelme. Vágyik a tágas térre. Elszánt vágya, hogy a gépeit olyan szintre fejlessze, hogy azok hatékony védelmét használva a szörnyek hordái ellen kiterjeszthesse a város határait. Hiszi, hogy a külvilág csodálatos dolgokat tartogat, amik ugyan életveszélyesek, de akkor is lenyűgözőek. Kölykös lelkesedéssel tanulmányt ír a Delíriumon kívüli városok valószínűségéről, meglehetősen eretnek gondolatokat fejtegetve arról, hogy az Uralkodó talán nem is Isten, hanem egy misztikus lény, amelyiknek társai is akadhattak amikor a földre szállt, és mind-mind egy-egy városnak az Uralkodója. A munkájában precíz és alapos. Nagyvonalú, nem kuporgat, amije van, azt tétovázás nélkül eladja, ha van rá kereslet, olykor áron alul is, hiszen így terjed a hírneve, így épül a hiúság máglyája. |
Előtörténet
Hárman játszottak ők, a Holdfivér és Holdnővér és maga a Hold, látni lehetett az Eritrium ánizsillatú éjszakájában, ahogy körültáncoltak a Hetek palotájának tornyát, és tették ezt ők is, gyermekfejjel és önfeledten. Mindenük megvolt és semmijük sem volt, az életük hab volt, és virág volt, és csokor volt, és szépség volt, és könnyű volt, mint egy szappanbuborék, és édes, mint Anya csókja. A füstillat csak Apa zakóját létezett, pufók gyermek-arcukat hozzányomva szimatolták be a gyárak illatát, a szivar illatát, az arcszesz illatát, és anya másfajta csókjainak emlékét, mint ami nekik jutott. Aztán játszottak gyári munkásat, játszottak ők immundiumi tolvajt, a nővér lopott és a fivér megkergette, sárkányt öltek a pokoli barlangok mélyén, hősként a magasba emelkedtek, az Uralkodónak kezet csókoltak, aztán a Hold, a szépséges Hold vette őket magukhoz. Így játszottak ők gyermekként, a Holdfivér és Holdnővér, gondjuk nem lehetett, hiszen táncolni tanultak, dundi lábukra saját balettcipőt kaptak, és salak-szolgák melegítették meg a fürdővizüket esténként, hogy mosakodjanak, mielőtt játszani mennek a Holddal tágas szobácskájuk ablakában könyökölve egymás hátán.
Jöttek nehéz idők, tanulni kellett, megismerni a világot könyvekből és szigorú szavú férfiaktól és nőktől. Apa szerint rendet kell tanulniuk, suhogós pálca pattant a kezükön, ha vétettek az ábécében vagy a kottában, a Fivér hegedült, a Nővér pedig zongorált, és pajzán versikét dúdolgatott hozzá, hogy mosolyt csaljon a másik szájára, és bosszúságot a tanító mogorva képére. Mennyiszer kikaptak! Mintha aljanép volnának, formátlan kis feneküket bőrszíj verte el és a szemtelen fiú szája szemernyit véres volt, úgy ment mindig a bálba.
Viháncolásuk orgonaillatú éjeken felverte a házak csendjét, bizony-bizony rossz gyerekek voltak ők, pajkosak, mint egy mókus, és leleményesek, mint a tolvajok. Apa dühös volt, Apa neheztelt, Apa szörnyen kezelte ezt, míg Anya szép szóval és csendes hanggal győzködte őket, hogy térjenek végre jobblétre. De a tanító, az a sótlan nőszemély, az a merev fakaró, az bírta csak nyugvásra a lázadó vérű csemetéket, hiába no, gyakorlat teszi a gyereknevelő mester, így lett a Holdfivérből fess, fiatal úriember, és a Holdnővérből ifjú dáma, hogy elmehettek már ők a bálba, és egyiknek sem volt véres a szája. Nem pimaszkodtak és nem feleseltek már, villogó szemekkel búgták kuncogva egymásnak, hogy más családok ifjai milyen sánták, milyen csorbák, annak a háta görbe, ennek a foga foltos. Hiába a szép ruha, ha a haja szénakazal, mit képzel az amott, felkapaszkodott kis hólyag, kapjuk el és tréfáljuk meg, így biztatta egymást a Holdfivér és Holdnővér. Kortársaik tóban úsztak, másoknak a holmija lett köddé, egy-ketten odalent ébredtek, a pórnép között, miután a poharukba beleittak, de jót is mulattak ők ketten akkoriban!
Eljött aztán a tavasz, a lázas, az élet tavasza, amikor a rózsabimbó felfeslik, mint az erkölcs, és
minden éjszaka forrónak tűnik, mert fűti az ember fiát a vér. Felháborító dolgok történtek, külön szobába költöztek az összenőtt testvérek. Nem önként persze, ez így szokás, hogy a nemileg megérett fiú és lány... Sőt mi több, Apa úgy határozott, vőlegényt jelöl a Holdnővérnek, aki a fivérének sírta el mérhetetlen bántatát: az ő szíve a táncé, a bálé, meg a sok szép történettudományé. A Holdtól kértek tanácsot ők ketten, és a Hold hallgatott, így hát beleegyezett, és a Fivér a Nővér szűzi erényét elvette.
Botrány állt a házhoz, a kalapját az akasztóra tette, kiabálás, harag és utálat, és a Fivér a vállát vonta csak, és mutatta értő szóval: talán hallgatni kellett volna a Nővérre és nem fenyegetni idejekorán. Harcias boldogságuk volt, a csorbát eltitkolták ugyan, de a házasságot már nem sürgették nagyon, az önfeledtség és a házon belüli gyűlölködés új kaland ígéretével csábította az ifjakat, nekimentek ők a "nagyvilágnak" is, a város romlottságában dagonyáztak, ahogy illik azt romlás virágban fogant testvérekként. Ismertek ők minden kocsmát, örömfiút és örömlányt, vigyázták egymást a tolvajoktól és rablóktól, rejtőzködtek a gyilkosok elől, kalandot kerestek és találtak, a várost keresztül és kasul megjárták álruhában, titkolva magas mivoltukat, családjuk nemességbe törekvő ambíciót és csak annak éltek, ami a legfontosabb, önmaguknak, egymásnak, és persze a Holdnak, és mindenki másnak, aki hajlandó volt osztozni gyönyöreiken.
A Fivér 21 volt és a Nővér is csak 23, mikor egy éjjel a falhoz osontak ők így ketten, és ott beszélgetni kezdtek, vámpírokhoz dörgölőztek, és táncba hívták őket a Holddal. Csendes volt az az este, amikor halkan megegyeztek, kedvenc utált fertőzöttjüket hozták fizetségül, hogy a szörnyeteg velük háljon, egy titkos kis fal melletti kamrában. És folyt a vére az öreg nevelő asszonynak, és telt meg a szörnyeteg-ember sötét erővel, és olyan gyönyörű volt ebben a bájban, mintha a Hold maga rendelte volna így, nem lehetett gátja ennek a násznak, és összeborultak ők... így játszottak együtt négyen, a vámpír, a Holdfivér, a Holdnővér, és a Hold maga.
Percéletű boldogságuk kurta véget ért, szörnyek törtek át a fal résén, dúlás és vér, mennyi ezüstszínű vér folyt el ott akkor este! Önkívületbe hasadt kép, ezernyi üveggyöngy emlék a tudat peremén, nyers és borzalmas, mint a fegyverek zaja, amivel szorították vissza a támadókat, de jöttek azok, mohón és éhesen, másik életét, vérét, erejét forrón kívánva, és haltak meg éhesen. És a sziréna csak visított és visított rémesen.
Hol volt a Hold akkor este, mikor óvhatta volna a gyermekeit, akik jórészt holtan maradtak ott az égő peremen? Összemart testükben vigasztalanná vált az élet, a Fivér még küzdött, de a Nővér elernyedt egészen, és hazavitték akkor őket.
Fertőzésben haldokolva az élet inkább bánat, mint móka, fakó ágyának fejfáján rótta a napokat a Fivér, amíg elperegtek, míg a teste más harcot vívott a belső élet, és bár szeme elfolyt, azt se bánta, mikor hírül vette, hogy a Nővér lassan semmivé dermed, se csoda, se ima, se orvosságos ember a tudatát gyógyuló testébe nem csalja vissza.
Fogcsikorogva látott lázas munkához, soha ilyen szorgalmasnak még senki nem látta, ám öröme mégsem telt benne a családnak, mert koporsót épített biztos kézzel, fél szemén egy kötéssel vállalkozó szelleműeket keresett, kért, könyörgött és hízelgett, míg összeállt a csapata, és megalkották a nagyszerű szerkezetet. Nővére most is abban pihen, koporsó ez, vagy éppen anyaméh, csókra termett szájában lélegeztet, és kéklő erein csövekkel és gyógyszerekkel táplál, szerkezet ez, mégis neve van, úgy becézik: Holdrózsa.
És a fiú elköltözött, a mélybe szállt, társas magányra talált a középszinten. Dolgozik és fejleszt, tudását csiszolja, egy nap majd, életre kelti a nővér, és ő megbocsátja neki őrült tervét, ami a fal mellé és végső veszedelembe sodorta. Feloldozza, aztán továbbáll, magának jó férjet talál, életet kap, amilyet megérdemel, és ő pedig, a kitagadott Hold vakmerő fia pedig végre megszabadulhat a kínzó gondolattól, amivel ébred reggel, első pillantását az üvegkoporsóra vetve: ez az ő hibája. Végzet ez, balsors és bélyeg, fehér bőrébe jeltelenül égett.
És nővérével gyakran sétál végig a kormos utcán, lépkedő szerkezet hordja vele súlyos terhét, vonulnak kecsesen és szépen, megfürdenek az áruló holdfényben, aztán szépen hazamennek, és a Nővér alszik, a Fivér pedig alkot.
Így játszanak ők már ketten, a Holdnővér és a kitagadott Hold fia.